Nagyszabású koncerttel ünnepelte harmincadik születésnapját a Boglya Népzenei Együttes. Az est első felében az új lemezük dalai csendültek fel.
Földesi János – vezető, Boglya Népzenei Együttes
„Nagyon kellemes hallgatni. Kicsit hosszabb lélegzetű anyagok vannak benne, felöleli az egész magyar nyelvterületet, de ez a régi stílus főleg Erdélyben maradt fennt.”
Az együttes ezer szállal kötődik az erdélyi muzsikához. Sokat tanultak az ottani zenészektől és az egyes tájegységekre jellemző szokásokat, dallamokat is összegyűjtötték. Ez azért fontos, mert ezt ma már oktatják is. Harminc évvel ezelőtt, főiskolásokként azonban még nem ezt tervezték.
Földesi Jánosné – tag, Boglya Népzenei Együttes
„Ha már két ember van, aki népzenél, biztos, hogy találkozik és megszeretik egymást és barátság nélkül nincs vége a kapcsolatnak. És a zene szeretete. Tulajdonképpen rövid távra nézte az ember”
V. Németh Zsolt államtitkár az elmúlt harminc év jelentőségét hangsúlyozta köszöntőjében.
„Boglyáék évtizedeken keresztül azt a nagy ügyet szolgálják, amelynek révén évtizedek múltán a táncház mozgalom a magyarság csúcsteljesítményei közé, a hungarikumok közé kerülhetett”
Az est második felében vendégelőadók és a vasi táncok is főszerephez jutottak.