
Szemetet szednek a közmunkások a Szombathelyi Parkerdőben. Néhány hétel korábban már jártak itt, akkor is több zsák hulladékot gyűjtöttek össze. Ennek ellenére már megint van szemét bőven, sorban telnek a zsákok. A Parkerdő másik részén a bozótot irtják, a levágott kisebb ágakat elégetik. Többek között ilyen tevékenységet végeznek a közmunkások. Napi 8 órában dolgoznak. Vannak köztük, akik évek óta nem találnak munkát.
Takács Elek
3 éve vagyok itt. Akarok máshol munkát keresni, csak eddig nem sikerült. Nem jutottam oda, hogy valahová felvettek volna. 59 éves vagyok, nehéz elhelyezkedni.
Több mint 10 éve vesz részt a közfoglalkoztatási, régebben közmunkaprogramban a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Az elmúlt években kb. 150-170 -en dolgoztak, most közel 350-en. A foglalkoztatásra a Belügyminisztérium ad támogatást, csaknem 400 millió forint értékben.
Bakó Csaba, erdőgazdálkodási igazgató - Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Nagy segítséget jelentenek számunkra a közmunkásook, mert olyan munkát végeznek el, amelyek rendkívül munkaigényesek. Az köztudott, hogy az erdei munkákra, főleg az ápolásra nagyon nehéz manapság munkatársakat, vállalkozót találni. Ezenkívül a kiszáradó erdők felújítása munkaigényes feladat és ne felejtsük el a közjóléti létesítmények karbantartását.
A közfoglalkoztatottak év végéig dolgoznak az erdészetnél. A vállalatnál arra számítanak, hogy jövőre is folytatódik a program, így lehetőségük nyílik majd az emberek további foglalkoztatására.